Pályázati felhívás
Hernádkak Község Önkormányzata digitális fotópályázatot hirdet A világ közepe! címmel.
A pályázat témája
Hernádkak és környékének tájai, az itt élő emberek, a faluhoz és az itt élő emberekhez kapcsolódó események, tárgyak, természeti jelenségek.
A pályázat 2006. december 22-től indul.
A fotópályázatra nevezhet minden amatőr fotós, az általa készített fotókkal. Egy pályázó maximum 10 fotóval nevezhet. Ha egy alkotótól tíznél több fotó érkezik a pályázatra, addig a zsűri nem bírálja anyagát, míg a készítő ki nem zár a versenyből annyi művet, hogy az megfeleljen az előírásoknak. Ez a kizárás csak és kizárólag írásban történhet. A pályázó a maga által választott jeligével vagy névvel, vagy a saját nevével nevezze el a képeket, valamint a név után a 01-tól ….10-ig számot csatolja, attól függően, hányadik fotója a pályázaton.
A fényképek technikai jellemzői: a képek minimum 640x 480-as és maximum 1600x1200 felbontásban, JPG, BMP vagy GIF tömörítésben nevezhetők. Csak eredeti, semmilyen technikával (retusálás, montírozás, stb.) nem manipulált fotók vehetnek részt a pályázaton. Az ilyen manipulált fotókat a versenyből a zsűri kizárja. (A manipulált fotók csak „különleges” kategóriában nevezhetnek, de itt díjat nem adnak ki.)
A pályázat benyújtásának határideje: 2007. május 15.
A pályázat zsűrije:
Harhai Lászlóné, rajzszakos tanár
Török-Szofi László, a Példa Képfőiskola Kortárs Művészeti Alapítvány kuratóriumi tagja, web-designer
Hajdú János, polgármester
Eredményhirdetés: 2007. május 30.
A pályaművek beadása két lépésben történik.
1) E-mailben csatolt fájlként az avilagkozepe@gmail.com címre; 2) személyesen a műt vagy műveket tartalmazó CD-vel; valamint ehhez csatolva egy zárt borítékban a pályázó személyes adatait, elérhetőségeit, a mű vagy művek készítésének helyének, időpontjának és körülményeinek rövid ismertetésével, valamint egy jogi nyilatkozattal, amely a szerzői jogokkal foglalkozik, ezt a nyilatkozatot minden e-mail küldőnek kiküldjük. Ezt kinyomtatva és kitöltve kell csatolni a pályázathoz. Csak a mindkét formában leadott nevezések az érvényesek.
Érdeklődni: avilagkozepe@gmail.com címen vagy a 30/ 239 12 36 számon.
Díjak:
I. díj 25.000 Ft-os ajándékutalvány
II. díj 15.000 Ft-os ajándékutalvány
III. díj 5.000 Ft-os ajándékutalvány
A nyertes fotók Hernádkak új honlapján (www.hernadkak.hu) is megjelennek.
Az eredményről a zsűri a nyerteseket levélben értesíti.
Várjuk a pályázatokat 0-tól 99 éves korig!
Hernádkak önkormányzata nevében:
Hajdú János
polgármester
Hernádkak, 2006. december 20.